„A kultúra velünk és bennünk él”

Bodrogközi táncokkal vette kezdetét „A kultúra velünk és bennünk él” címet viselő kiállítás megnyitója az Olvasóban. Az Ózdi Néptánc Egyesület műsorát követően Bukovinszky Zsolt, az ÓMÉK ügyvezetője rövid beszélgetésre hívta a Dunakanyar Népművészeti Egyesület tagjait, akikről néhány érdekes információt tudott meg a közönség. A kiállítás egyik állomása volt a Magyar Kultúra Napja programsorozatnak.

„A tavalyi évben egy napon nyílt meg valamennyi kiállítás, ami a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódott Ózdon, ezért most úgy gondoltuk, hogy legyen egy kicsit szellősebb a program. Így a Magyar Kultúra Napjának előestéjén nyitottuk meg a Dunakanyar Népművészeti Egyesület tárlatát, ami egy nagyon színvonalas, saját népművészeti termékeit bemutató kiállítás, amit ők maguk rendeztek be két napon át. Mindenkinek ajánlom a figyelmébe” – mondta Bukovinszky Zsolt, az ÓMÉK ügyvezetője.

Kissné Renge Éva 2012 óta vezetője a Dunakanyar Népművészeti Egyesületnek. A néprajz és a tárgyalkotás mindig érdekelte és foglalkoztatta, ezért is igyekszik az egyesület útját egyengetni.

„Az a hitvallásunk, hogy a régit átültessük a mindennapokba. Megismertessük az emberekkel azt, ami tulajdonképpen mindenkiben benne van, csak egy kicsit elfelejtődött. Ebben a nagy rohanásban már nem is vesszük észre. A kultúra bennünk van, velünk él. Vegyük a legapróbb pillanatát az életünknek. Mikor megszelünk egy kenyeret, hány ősmozdulat van bennünk, amikor megvetjük a keresztet, megvágjuk a kenyeret. Az egész ősi mozdulat” – emelte ki Kissné Renge Éva, a Dunakanyar Népművészeti Egyesület vezetője.

A tárlat több stációból áll, láthatjuk többek között a bőrműves, a szövő, a takács, a csipkekészítő, a nemezelő, a népi ékszerkészítő, a fazekas, a hímző, a bútorfestő, valamint a viselet és népi játékkészítő munkáit. A kiállítással bővebben az Ózdi Városi Televízió Kaleidoszkóp című magazinja foglalkozik majd.

 

50_0_t 50_1_t 50_2_t 50_3_t
50_4_t 50_5_t 50_6_t 50_7_t
50_8_t 50_9_t 50_10_t 50_11_t
50_12_t 50_13_t
Twitter
Vissza