Vetélkedőkkel és kerékpáros túrával kapcsolódott városunk az Autómentes Naphoz, amely kiemelt programeleme volt az Európai Mobilitás Hét elnevezésű kezdeményezésnek. A legkisebbek ovis olimpián vettek részt, az iskolások ügyességi feladatokban mérettettek meg, délután pedig körbe lehetett kerekezni a várost.

Művelődéstörténeti témával nyitott az Ózdi Szabadegyetem őszi évada. A hatodik esztendeje futó előadássorozat meghívott vendége Szántai Lajos volt, aki többek között Szent István király életéről és cselekedeteinek történelmi jelentőségéről beszélt hallgatóságának. A szakember már többször járt városunkban, előadása ezúttal is sok érdeklődőt vonzott.

18. alkalommal rendezték meg a Bolyoki Vigadalmat városunkban. A Bolyky Tamás Általános Iskola udvarán a rendezvény szombaton már a kora délelőtt kezdetét vette, majd a nap folyamán több különböző program is várta az érdeklődőket. Több helyi csoport és hazai sztárvendég is fellépett, az este főszereplője pedig Vastag Tamás volt.

Ünnepi tanévnyitót tartottak ma a Tiszti Kaszinó tükörtermében, a Miskolci Egyetem Ózdi Kihelyezett Tagozatán. Összesen 20 hallgató kezdi meg tanulmányait szociális munkás, valamint anyagmérnöki szakon. A diákokat a fogadalomtétel után hallgatóvá fogadták a karok dékánjai, az intézményi névtábla felavatását követően pedig megtörtént a beiratkozás is.

Iskolai tanszereket gyűjtöttek a Szabad Szombat Táncegyüttes tagjai. A fiatalok feladatuknak tekintik az ózdi és környékbeli gyermekek, fiatalok tehetséggondozását, illetve a néptánc-oktatás szervezését, így iskolai tanszereket, táskákat és ruhadarabokat szedtek össze hátrányos helyzetű családok számára. Az Együttes táncosai nyolc gyermeket tudtak támogatni az iskola kezdés idején.

Az Ózdi Néptánc Egyesület tagjai képviselték hazánkat Romániában a tizenötödik alkalommal megrendezett Nemzetközi Folklór Fesztiválon. Az ötnapos eseményen kilenc nemzet mutatta be tánckultúrája sokszínűségét. A fellépések mellett jutott idő szórakozásra és kirándulásra, így az együttes tagjai útjuk során megismerkedhettek Zsilvásárhely és a környező települések nevezetességeivel is.

Időszaki emlékkiállítás nyílt a Muzeális Gyűjteményben. Korkos Jenő Zoltán ózdi származású alkotóművésznek a képeit láthatja a nagyközönség, amelyet özvegye magángyűjteményéből, a Hermann Ottó Múzeumból és a Miskolci Galériából együttesen hoztak városunkba. A tárlat azért is különleges, mivel a művész képeit az elmúlt 50 évben helyben nem láthatták a festészet iránt érdeklődők.

Megalakulásának két éves évfordulóját ünnepelte a Szabad Szombat Táncegyüttes. A csoport 2015 augusztusában alakult, és az elmúlt két évben számos sikeres fellépésen vannak túl. Ma a Városi Strandfürdőben együtt bográcsoztak a táncosok, és egy sajátos csapatépítő délutánon vettek részt a fiatalok.
