Számos érdeklődőt vonzott a Rózsakerti Este. Az Ózdi Művelődési Intézmények által szervezett, egykori Rózsakert hangulatát felidéző eseményen fellépett többek közt az ÓMI Zenés Színház és a Budapest Bár is. Emellett több különféle programmal várták a kilátogatókat az Olvasó parkolójában.
Bővebben...II. világháborús előadásra és kiállításra várták az érdeklődőket az ÓMI Városi Könyvtárban. Az Ózdot és környékét érintő eseményeket és következményeket dr. Nagy Péter történész és Kovács Béla helytörténész tárta fel. A látogatók ezen kívül dr. Bárczi László világháborúhoz kötődő gyűjteményét is megtekinthették.
Bővebben...Az új kenyér szentelése és megszegése mellett zenés-táncos színpadi programok is várták az ózdiakat augusztus 20-án az Ifjúsági Parkban. Az államalapításnak és Szent István királynak emléket állító napon a helyi előadók mellett több sztárvendég szórakoztatta a nagyszámú közönséget.
Bővebben...Történelmi témájú tábort tartanak az Ózdi Muzeális Gyűjteményben. Az őskortól egészen az újkorig jutnak egy hét alatt. Az általános iskolások építettek már kunyhót, készítettek egyiptomi témájú tárgyakat, ma pedig megismerkedtek a honfoglalás kori magyarok életmódjával. Holnap a vaskohászat kerül középpontba, pénteken pedig Rudabányára kirándulnak.
Bővebben...A kutya volt az idei olvasótábor központi témája. A Városi Könyvtárban tartott foglalkozásokon és a kirándulásokon most húsz általános iskolás vett részt. Az egy hét alatt képet kaphattak a kutyafajtákról, azok szokásairól is. Ezeket az ismereteket iskolai keretek között is tudják majd hasznosítani.
Bővebben...